1946. február 1-én kikiáltott második köztársaság olyan szép reményekkel indult, hogy saját dalt is alkottak hozzá. A Köztársasági induló a második világháború utáni újrakezdés sajátos kordokumentuma, amely az akkori „koalíciós idők” szereplőinek és ideáinak nagyobbik részével együtt egy-két év alatt eltűnt a történelem süllyesztőjében. Az induló egész szellemisége nem a fasizmus alóli felszabadulást és a szocializmus építését, hanem a feudalizmussal és a Horthy-korszakkal való szakítást tükrözi.
Ez az elfelejtett induló azonban annak a jele, hogy ez a kisarkított történelemszemlélet erősen manipulált. A kommunisták és a nyugatos kapitalizmusban gondolkodók mellett ott volt az a harmadik erő, amelyet nagy leegyszerűsítéssel népi demokratikusnak nevezhetünk. Fő bázisát a Nemzeti Parasztpárt és a népi írók alkották, de a Független Kisgazdapárt balszárnyától azokig a szociáldemokratákig és kommunistákig terjedt, akik agrárszocialista indíttatással kapcsolódtak be a mozgalomba. A földreform, a címek és rangok eltörlése, a kistulajdonra épülő mezőgazdaság, az egyházi iskolák államosítása nagyon megfelelt nekik, és szívesen meneteltek a kommunistákkal addig, amíg a paraszti kistulajdon és a mezőgazdasági termékek szabad kereskedelme nem került veszélybe. Sztálin és magyar követői/alárendeltjei már nem kísérleteztek a népi demokráciával. Fokozatosan felszámolták a többpártrendszert, megkezdték a parasztság szövetkezetekbe kényszerítését, és a diktatórikus fordulat jelképes gesztusaként a köztársaságot a népköztársaság váltotta fel. A köztársasággal és a köztársasági elnökkel együtt eltűnt a köztársasági induló is.
A Köztársasági induló szövegét egy Székely Endre nevű zenetanár írta, akit 1989-es haláláig inkább csak a zenei élet berkein belül ismertek. Annál érdekesebb az induló zenéje. Talán a sietség, talán a megfelelő zenei alapanyag hiánya okozta, de a Köztársasági induló eredetileg a napóleoni Első Császárság himnusza volt Le Chant du depart címen, amihez egyszerűen hozzácsaptak egy magyar szöveget. Feltehetően ez a kissé bizarr tény is hozzájárult ahhoz, hogy a Második Köztársasággal és a népi mozgalommal együtt kihullott a történelmi emlékezetből.
Elnyomás, szolgasors,
Ez volt a rend ezer évig.
Senyvedt a nép legjobb ereje.
Úriszék,dézsma,bot,
Nem látta, hajh, sose végit.
Hullt a pór, hullt a gyereke,
Dologtalané volt az ország,
Míg a nép hordta a terheket,
A múltbanéző csupa sebet lát,
Csak vért, jajt, panaszt, könnyeket.
Munkára, harcra hív ma minket,
Életünknek új értelmet ád,
Milliók ajka zengi bízón,
Hogy éljen a Köztársaság!
Más idők járnak most,
A nép kezében a kormány,
Megszabja már sorsát egyedül.
Régi rend nincs többé,
És romján újul az ország,
Porkoláb ura menekül.
Súlyos örökség van a vállon,
Mert a múlt átka még itt ragadt.
Ha ezerannyi lenne is a rom,
Mind eltűnik, jön már a nap,
Munkára, harcra hív ma minket,
Életünknek új értelmet ád.
Milliók ajka zengi bízón,
Hogy éljen a Köztársaság!